Kilenc
(Balázsnak)
az ötödik fröccs után
mikor már untuk a csavargást,
mikor már untuk egymást
levetettük, mint egy rossz kabátot
a világot
s fázva a fűtött szobában,
összebújtunk gyereksírásra
Számolom a napokat, kedves:
Fotó: Szakony Attila
Egy
esik
a kaputól a sarokig és vissza – 118 lépés – kínozom a pocsolyákat
várlak
pörgő szoknyám söpri az utcát, vállamra ázott csillagok ülnek,
szép vagyok
fénylik vizes hajam, fénylik lázas szemem
várlak
a kaputól a sarokig és vissza – örülnek ha lépek a pocsolyák
Kettő
Sötétedik már, látod?
Jó íze van a földnek
Tavasz lesz nem sokára
A Hold is megfürdött ma
S most olyan mély, mint a kút
Amibe belehajoltunk
Mert azt mondták ez itt előttünk
A jövő
Tavasz lesz nem sokára
Jóízű földet tömünk a szánkba
És halat fogunk, ha jön a nyár
Három
A folyón túl már kizöldültek a zöldek,
szeretkezni hívnak a bokrok,
nézzük, ahogy elmerülnek a hajók,
léket kapva,
nézzük, hogy tűnnek el,
átszökünk a folyó túloldalára,
zöldülő zöldek,
fénylő fények,
árnyékos árnyak...
Menjetek!
A folyó túlsó oldalán,
ahonnan jöttünk,
húszemeletnyi magasak a fűszálak,
ha kell még a más,
nézzétek, hogy merülnek el a hajók,
hogy múlik el…
Négy
aztán, hogy elmentél…
csak ezt a zuhanást
ezt az őrült repülést
bírnám ki
mert belehalunk
ha szűnik nyomban
hogy térdre rogyva
lábad előtt sírva
adj pár órát
mielőtt elmész
levegőt
friss zenét
hagyj valamit magad után
Öt
mert minden perc hozhat
valami visszavonhatatlant
valami megbocsáthatatlant
égve hagyom a villanyt – hogy égesse szemem
mert szörnyű, kinek nincs jövője, s míg él
belehal minden pillanatba
nyitva hagyom az ablakot – hogy menekülhessek
mert valahol messze elmúlt már a vihar
de itt dühöng még
s nem tudjuk mi lesz a vihar után
Hat
bocsánatkérően rágyújtok
legszívesebben zuhannék
egyre lejjebb
egyre mélyebbre
kerekre duzzadt ma a hold, fuldoklik benne valaki
kint zörögnek az árnyak
lépéseidről fecseg minden falevél
egyedül nem bírom el a holdat
kicsiny világomat
mert tőlem csak köhög
szemrehányóan
sajnálkozva
mentegetőzve
köhög
egyedül nem tudok segíteni rajta
Hét
És egyre furcsább lesz
kicsim
a forgás egyre gyorsabb
egyre gyorsabban szöknek a napok
(én mindig mindent elhiszek
mindig mindenben kételkedem
mégis – egyre kevesebbet értek)
... és egyre többet bírunk
farkasfogak közé szorítanak
kicsim
testem nyers
nem ad már meleget
a farkasfogak közül
egyszer magammal viszlek
Nyolc
só-eső sebzi kis tested
lásd borús a világ
sírok én is
esernyővédett
só-patakokba
besurransz
sírsz
testemhez simulsz
mikor megérkezel
(mert várunk már nagyon)
dunyhámmal betakarlak
hogy ne fázz
Kilenc
mikor felébredsz
itt a városban buszok
autók tolongnak
meg járókelők
ők az emberek
majd megmutatom neked
de van ennél szebb is
oly sok mindent kell
még mutatnom neked
………………………………….
mióta itt vagy
nem félek
Utolsó kommentek