nagybetu

1981-es Sárvári Országos Diáknapok, Diákíró és Diákköltő Pályázat

Én – Te

Én gyűrött papírokra írok verset

Te feltéped kékre vert testeden az inged

Én bódultan látok nappal is álmot

Te koncerteken az első sorért harcolsz

Én búzavirágot keresek a város aszfaltján

Te kiabálsz, hogy még mindig semmit sem értek

(1980. május 15.)

Nem várlak

Megszámolom a hét napjait minden este

Nazareth számokra elalszom

reggel megcukrozom a kávét

nyolc előtt tíz perccel elnyomom a cigarettát

az utcán mindig lábam elé figyelek

itthon – ha baj van velem – unottan

a mennyezet foltjait bámulom

aztán újra

este a hét napjai Nazareth számokkal

reggel a cukor keserű cigarettával

délben a föld a mennyezettel

délután értelmetlen idegesség

ez egy nap

végy belőle hetet és eltelt a hét

aztán egy hónap és máris ’81-et írunk

látod, annyira el vagyok foglalva

hogy nincs időm rád várni

(1980 valamikor)

Hírek (P.L-nak)

Mi megvagyunk.

Az unalmat söpörgetjük magunk elől,

tiszta az utca,

csak azok a köpések látszanak,

mikor felháborodtunk.

És Te, hogy bírod

a rácsot ablakodon?

Mi megvagyunk.

Bezárják a kocsmákat előttünk,

a közértben őrök

skubiznak a borok mellett,

lemezeink elferdültek,

és mi szédülünk a zenétől.

Szóval, mi megvagyunk.

Halálnak eltörött a gumibotja Hobón,

a kutyák meg egyre éhesebbek,

lassan nem lesz közönség,

mondom: lassan tényleg nem

lesz közönség.

Mi meg csak megvagyunk:

-          a csaj felvágta az ereit,

-          a bíróság megadta a nyolc hónapot,

-          férjhez ment, azt mondta fáradt,

-          egy hete lépcsőházakban alszik,

-          kirúgták a melóból…..

Kicsit szédülünk a zenétől,

közben söpörgetjük az unalmat….

De Te, hogy bírod

ablakodon a rácsokat?

    (1980 valamikor)           

 81.VI.18.

só-eső sebzi kis tested

lásd, borús a világ

sírok én is

esernyő-védett

só-patakokba

besurran kis tested

sírsz

testemhez simulsz

mikor megérkezel

mert várunk már nagyon

dunyhámmal betakarlak

hogy ne fázz

(Vérképlet – Diákírók antológiája 1982)

Este van

sunyin várakozik a csend

……………………………………..

a kellő pillanatban fejünkre ül

száz ház horkol a sötétben

ablakaiból az álom kéjes nyála csorog

kertről álmodnak mohón számolva pénzt

kivilágított vonatok rohannak vakon

a síneket már jajongva kitépdeste a sötét

(pechjük van az öngyilkosoknak!)

dacos tüdővel köhögök a cigarettától

véres szemem a lámpafénytől

de engem nem fog átrázni az est

nem nyelhet le, ha ébren maradok

(Vérképlet – Diákírók antológiája 1982)

És egyre furcsább lesz kicsim

és  egyre furcsább lesz kicsim

a forgás egyre gyorsabb

egyre gyorsabban szöknek a napok

én mindig mindent elhiszek

mindig mindenben kételkedem

mégis egyre kevesebbet értek

…. és egyre többet bírunk

farkasfogak közé szorítanak

kicsim

a testem nyers, nincs melege

fázol tőlem, de a farkasfogak

közül egyszer magammal viszlek

(Vérképlet – Diákírók antológiája 1982)

 Tériszony

Üres város – üres megállóhely.

Így emberek nélkül még magasabbak a falak, még tágasabbak a terek, üres megállóhely.

1.    1.  jó pont: a buszon nincs tolakodás, odaülök, ahova akarok. De vezető nélkül hova rohan ez a hülye busz?! Le-a-ka-rok száll-ni!

Az üzletek zárva, a kirakatokat barna hullámpapírral ragasztották be, minden ablakon lehúzták a redőnyt, az üresség kong körülöttem, és én belekongom az ürességbe: „Unatkozom, héééé!”

2.     2.  jó pont: nem járnak kocsik, az úttest közepén követ rugdalhatok

Állok a poros aszfalton. A várost körbekerítették szögesdróttal. Nézem a kerítésen túl porosodó utat, mezőt.

A kerítésbe áramot is vezettek. Minek ekkora óvintézkedés?

Lépek…..

lépek, lépsz, lépünk, léptek, lépnek, léptél, lépsz, léptünk, léptetek… (milyen hülyén hangzik)

        Kiabálok utánad

Rám nézel , és nem látsz semmit

Süket vagy és vak

Unottan lóbálod hátizsákod

Megráználak, hogy láss és hallj

De üresség van közöttünk

Semmi vagy és én semmi leszek

Szétteríted hálózsákod, lerúgod a cipőd, alszol.

Melléd ülök.

Beletúrok hajadba, megfogom a kezed, melléd fekszem… egyre messzebb, egyre messzebb…

Átölelsz, azt súgod, hogy szeretsz, a sötétben csak szemed fehérjét látom… egyre messzebb, egyre messzebb….

        Kiabálsz utánam

Rád nézek, és nem látok semmit

Süket vagyok és vak

Megráznál, hogy lássak, halljak

De üresség van közöttünk

Semmi vagyok és te semmi vagy

Üres megállóhely, üres város, üres Te, üres Én.

Szögesdrót kezeddel véresre sebzed a testem, áram villog a szemedben.

Félek Tőled! Ki vagy Te? Miért jöttél? Meddig maradsz?

Utószó: Hideg van. Az utolsó busz is elment már.

 (Vérképlet – Diákírók antológiája 1982)