Tavasz

tudom, hogy baj van, mikor elhanyagolt szobanövényeim durcás árnyékot sírnak a falra, és képek

potyognak le arról önkéntesen nagy zajjal, mikor belebotlok két napja már a szoba közepén hagyott

porszívóba, mikor nincs türelmem leporolni, kordában tartani ezt a lakást, mikor nyög-sikít a kanapé

ha ránehezedek szombat délután, és a TV-t benyomva egy másik világot bámulok már, mikor

megzavar ez a túl korán jött tavasz, akkor azt a ravaszt, kellene meghúzni már

Fotó: Szakony Attila 

Nyár

ja! - mondom szalutálva az utánam igyekvőknek és kamikazeként ugrok bele a nyárba, hogy

fürdessen és mosson le most azonnal a nap, és csillogjon bőrömön a kétfaktoros napolaj, és

szikrázzon a tó, és apadjon vízszintje, hogy a büféből pár sör után visszafeledkezve csodálkozzam rá,

hogy nem vitte el az ár törölközőmet, hogy minden úgy van, és marad, ahogy hagytam, ahogy

Nissan- gardróbomból elővarázsoltam – nyár!

Fotó: Szakony Attila 

Ősz

döbbenek rá ebben az avart rugdosó novemberben, hogy korán jött a hideg, hogy nincs kire-mire

várni, hogy kézfejem csak zsebemben talál valami meleget, ami elég kevés, de hál’ isten szórja a szél

a szemetet itt a lakótelepen, és én tévedek újra el, várva arra a hülye hóra, ami befedi ezt a sok

árulkodó itt lakót és végre azt a sok színt, ami ebben az avarban zavar