nagybetu

      TV-t nézek vasárnap reggel

Jézus, sértődj már be végre a zenéjükre!

a sok rosszul szabott öltönyre

a bokán megtekeredett testszínű harisnyára

a hozzád küldött ugrabugra táncra

csapd már kupán őket

ne legyen már  ennyire vidám ez a vasárnap!

      Ezotévét nézek

tágra nyílt szemmel

leesett állal

el sem hiszem:

Bubu betelefonál

mert minden baja van már

nincs pénze, nincs munkája

rossz az egészsége

szpíker üvölt

hogy telefonáljunk azonnal

és kis söprű söpri is a sok bajt

Bubu holnaptól

boldog lesz majd

a francba!

én meg itt görcsölök az életemmel

meg magammal

mikor elég lenne

csak egy emeltdíjas ?!

Nagy Kata fotó

          Blikket olvasok

na fene Marsi Anikó

meg új kanapét vett

mi van, nem plagizált

mostanában senki

hogy ez lett a vezércikk

de azért valaki csak elvágta

a torkát valakinek

vagy legalább tegnap rájött

hogy mégis inkább meleg

vagy csak egyszerűen

sok száz milliót adócsalt

és még csak a kezét sem

vágták le azonnal

nem nagy kihívás ez a lap

egy presszókávé alatt

a végére is értem

és ilyenkor mindig megbecsülöm magam

milyen jó nekem

nem kell gondolkodnom

hogy lemondjak-e

milliókat sem kell

elköltenem havonta

milyen jó, hogy élek

nem lettem brutális gyilkosság áldozata

és, de jó, hogy nem adtam

kölcsön a Zalatnaynak!

            Munka után hazamegyek

bekopogok a bolt hátsó ajtaján

mivel reggel nem volt pénzem

most rendezem a tartozást

a sarkon a bank biztonsági őre

dohányzik „kézcsók” mondja

mosolyog, bentről gondolom

régóta nem hiányzik

rám dudál a nyolcas gyorsjárat

visszaintek Lajosnak

a cipőboltos csajok

már felmosnak

én meg ma is sóvárogva  a kirakat előtt

na, majd megvárom a nyári vásárt

akkor majd télre megveszem

azt a rohadt jó szandált

a pékségben örülnek nekem

így fél hatkor hazaviszem

amit ma nem tudtak eladni

Szandra túlüvölti a hajszárítót

és két cappuccino között

levágja a hajam

akkor is, ha nem akarom

Imi a sarokban a harmadik sörével

Anti, meg önkényesen kibérelte

a legtutibb helyet

Miki a pultnál Heinekennel kezében

egyfolytában beszél

Piri nem, én szeretem, ha beszél

kér egy pohár vizet a szendvicsember

a következő körben meg pisilni szeretne

nem gondolok bele

hogy Tati a hasán-hátán táblákkal hogy oldja meg

 a parkoló őrök beazonosítják

újra  a kocsim

oszt isznak valamit, mert nincs itt baj

elém teszi a hosszúlépést  Gabika

jópofizik hozzá, de legalább

nem zöld ma rajta a harisnya

kozmetikus csajszik talpig fehérben

ingerlik kétóránként a férfinépet

közterület-fiúk szigorúan besandítanak

mi kezünket feltartva esküszünk

hogy eszünkbe sem jutott a cigaretta

itt a belváros közepén

hazajöttem az én kis falumba

        Beleférek a farmerba

Piri hozta

és nagyon tetszik

de nem jön rám

én meg ebbe

nem nyugszom bele

esténként tágítom

és fogyózom ezerrel

de ehhez még

nagyon sok pörköltet nokedlivel

nem szabad megennem

U.i.: nya, begomboltam!

Piri meg hozott egy szoknyát

egy számmal kisebbet

és nagyon tetszik…..

       Főzök

tök szép zöldségeket kaptam

most csupa szín a konyha

s mivel ma szombat van

főzök is egész nap

sürgök-forgok

pucolok-hámozok

habarok-rántok

ahogy anyutól tanultam

aztán meg vagyok elégedve

mert isteni finom lett minden

de kedd este megfogadom

hogy soha többé zöldbabot

és karalábé levest sem

eszem egymás után négy napon

s mivel nem jött fel egyik fiú sem

szerda a napja annak

mikor minden megy a szemétbe

de péntek délután

a zöldségeshez megyek

         Éhes vagyok

jut eszembe, mit eszem?

mert vásárlás ürügyén

csupa hülyeséget vettem

az Erzsébet-utalványnak

egyik sem volt jó

csupa olyant

amitől Matolcsynak

égnek állna a haja

jó, marad az olajos hal

         Bulit tartunk a Bravo-ban

bulit tartunk a kávéházban

pénteken

zsíros kenyeret eszünk szalonnával

 meg jó sok hagymával

visszatekerjük 2B-s ceruzával

a magnókazettán a szalagot

ja, meg az időt

Flipper Öcsit hallgatunk

meg azt a házaspárt

akik nem tudtak halat fogni

meg  Korda Gyurit ezerrel

sört iszunk üvegből

mert cseszünk az etikettre

         Múzsára találok

az vagy nekem, mint

Petrarca-nak Laura

oszt nyafoghatsz

hogy nem akarsz

ez már az én ügyem

tényleg, Kati!

van férfi múzsa

a világirodalomban?

sok beteges Júlia

meg az a szemét Lilla

ne parázz, kedves László

egyszer ebből meg fogsz élni

mint Dénes Zsófi

de ne feledd:

„általam vagy, mert meg én láttalak”!

       Szentháromság-szobrot szentelünk

szegény nagyon ronda

de az önkormányzatnak

csak erre futotta

pedig az unió is

támogatta

nya, most már mindegy

szenteljük fel

     Kerülgetem a bringásokat

felfogni nem tudom, hogy

miért mész biciklivel

ha van kocsid

ha meg nincs

miért nem maradsz otthon

        Kávézom

Balázs telefonon hív

úgy mondja

hogy ápolja rokoni kapcsolatait

„anya, iszunk egy kávét valahol?”

és kávézunk egy teraszon

„és azt mondtam már....”

„igen, már százszor”

„és ezt meséltem….”

„ezt is már ezerszer”

és én mégis csak beszélek

ő meg már nagyon sietne

mert mindig siet valahova

de rokoni kapcsolat letudva

hát, csumbi-bumbi

 

Nagy Kata fotó

           Elnézést kérek

                       Zsoltinak

talán nincs neted

vagy valamivel

 megsértettelek

ha megsértettelek

akkor sajnálom

nem akartalak

rendetlen vagyok

talán rossz helyre

tettem le egy poharat

vagy a rágómat

nem a szemétbe dobtam

csak lenyomtam valahova

bocs

többet nem fordul elő

        Korán kelek

na azért ez ritkán fordul elő

de ha muszáj

akkor a harmadik kávé után

már nem is olyan rossz

mégis csak csípem a reggelt

mások a fények

meg a szagok

de azért ebből

nem csinálunk rendszert

az biztos!

 

Pezzetta Umberto foto

         Hazasétálok a Római úton

csupa szín minden

előttem szürke-kék az égbolt

mert nem rég eső volt

néha a zöld fák közül

előbukkan a tó

hátam mögött Szigligetet

beterítette  a naplemente

elsétálnék még jó darabig

de hazaértem

és most itthon vagyok

Úristen, hol voltam eddig?!

          Cukorborsólevest főzök

megkívántam Katitól

bár az én borsóhéjam nem pattog

hanem inkább szottyadt

oké, nem is a piac

hanem CBA

de ki volt rá írva

hogy „magyar”

úgyhogy szottyadt, szottyadt

de legalább a miénk

a különbség

hogy én nem vagyok lusta

úgyhogy lesz benne galuska

mert Máténak igaza van!

 



Pezzetta Umberto foto

        Várok

lakkot körmözök

nem !

körmöt lakkozok

nem Godot-ra

(bár lehet , nagyobb esélyem volna!)

Lászlóra várok

 Tériszony II

A házmester mondta – mikor utánad érdeklődtünk -, hogy valamit csúnyán elszúrtak ezen a házon. Néhány lépcsősort, lépcsőfordulót kihagytak az építők.  A lakók kötélen másznak a harmadikig, de onnan már a lift is működik. Felszóltam kaputelefonon, hogy segíts már fel, mert nekem ez a kötélügy nem megy, pláne gyerekkel.

Te jó ég! Még mindig vetetlen ez az ágy! Hány éve is? Azóta szeretnék egyszer itt aludni nálad. A 10 dkg. párizsit összeszedtük előled a párnád alól. Kenyeret nem találtunk hozzá soha.

-          Rég láttalak! – gúnyos vagy, kiabálsz velem – Megváltoztál!

-          Megváltoztam – gúnyos vagyok, nyugtalan – Milyen sötét van nálad!

Ez a sok befalazott ablak ezen a házon! Ezt is elszúrták az építők, gondolom. Törött üveg az ajtókban, a mosogatóban penészes edények.

-          Jól érzem magam – mondod, s én elhiszem neked.

-          Aha – mondom, és tényleg elhiszem.

Megfordítod a bakelitet és szédülsz a zenétől, meg ettől a büdös cigarettától. Igaz is, te dohányzol?

-          De régóta szeretnék itt aludni nálad! Itt, ahova lépcső sem vezet, ahova nem zörögnek át, ahol nem ébreszt a reggel!

-          Hiányoztál – mondod, s ha nem is hiszed, rohadt hálás vagyok érte. Mert szeretek hinni neked.

-          Te is nekem – mondom, s szemedben látom, hogy nem hiszed el.

-          A búzaföld – tudod, ott a síneken túl – melyen a nyár, a szerelem, hiszed még?

Lehajtott fejemből, ideges könnyeimből tudod, hogy szégyenkezve és felháborodva hiszem, hogy azon a búzaföldön még ott van a nyár és a szerelem. Talán most elmondhatnám neked, hogy nem jó így...

-          És, amúgy jól vagy?

-          Igen kösz – hogy nem így képzeltem, hogy sokkal egyszerűbbnek….

-          Nincs semmi baj, ugye?

-          Dehogy, minden oké! – hogy utálok buszra várni, hogy utálom ezt a jövés-menést itt körülöttem, ezt a papás-mamás boldogságot, a spórolós nagybevásárlást, a befulladt ünnepeket, hogy elegem van a télből és magamból, örökké átázó cipőmből, örökké fecsegő segg számból, az örökös várakozásból, mert robbanok, hé!

-          Ha akarsz itt aludhatsz…  – mondod.

Hallom a három pontot a mondat végén. Ez azt jelenti, hogy te sem vagy biztos magadban, hogy érdemes-e maradnom.  Most felelnem kéne, vagy kérdeznem? Nem tudom, hát nem szólok semmit. Háromemeletnyit mászok lefelé a kötélen, és nem tudom hogyan tovább.

 


Szakony Attila fotó

Tériszony I

És a telefon csengett. Napok óta. Téves hívások, idétlen viccek sora zavarta a napok egymásutánját.

Bepréselődtek egy utcai telefonfülkébe. A fülke megingott. Jobbra-balra. – Merre menjünk? –röhögtek, és elindultak egy közért felé. Csomagokkal az ölükben visszapréselődtek a fülkébe, és a telefon csengett.

-          Halló?!

-          Na, jössz?!

Tíz hangnak válaszolt: - Aha!

Kék fény gurult szét. Arcok arcok mellett, testek testekhez simultak. A lakás megtelt zenével, ételek szagával, elgörbült üvegekkel, poharak szilánkjaival. A szoba megtelt velük. És nőtt a zaj egyre, hogy kívül rekessze a napok egymásutánját.

Párnákba fúrod magad.

-          Na, ne sírj már!

Nézd még mindig vetetlen ez az ágy, hány éve is?

-          Tudod, azt hiszem, nem szeretlek.

-          Na, és?

Kisimítod hajad a homlokodból, mosolyogsz. Igaz is! Na, és!

Aztán szanaszét karok, lábak, fejek. Háztartási gépek jönnek-mennek közöttük, kattogva, búgva kitakarítanak. Ebédet főznek. Tele a hűtő.

(A szalámit gondosan becsomagolta, egy darabig állt még a hűtő előtt, aztán a csomagot bedugta a párnája alá: - Reggelre még megennék! – magyarázta, aztán intett, hogy mehetünk. Kitódultunk a lakásból, az ajtó rácsapódott a 20 dkg. párizsira.)

Megmerevedett az utca amerre mentek. Előttük, a sarkon túl van valami jó kis balhé. Elhagyták lassan a századik sarkot.

-          Nyissátok ki! Tudom, hogy benn vagytok! – és az ajtó kinyílt. Röhögő fejek, üvöltő zene. Átdörömböltek a falakon innen-onnan, hogy „abbahagyni, abbahagyni!”

-          Azt hiszen – az arcok rábámultak innen-onnan – azt hiszem valamit itt hagytam, srácok!  

Tériszony III

A vonat pár perc múlva indul. A lakáskulcsot nehezen találom, pedig a ligetnek, ahol lakom nincs ajtaja, csak egy küszöb van, ahol naponta kétszer megbotlom. Madártej savanyodik a konyhaasztalon, valaki átordít a falon, hogy aludni szeretne. Visszadörömbölök, hogy „dögölj meg, fáradt vagyok, én is!” Piszkos, bagószagú párnák közt ébredek, még kávét főzök, de cigarettám már elfogyott. A vonat meg pár perc múlva indul!  Hátizsák után kutatok egy fal felé fordított szekrényben, pulóvert gyömöszölök bele, vajon tél van most vagy nyár? Egy kis élet dobog bennem, kíváncsi a ligetre és a nyárra. „Maradj veszteg!”- kiáltok rá durván, és egy konyharuhába törlöm könnyeim. „Hová jönnél? Hátizsákom megtelt, nem vihetlek magammal, hisz azt sem tudom, én merre megyek, sőt azt sem tudom, hogy tél van-e vagy nyár!” Bizonyára tél van, mert nagyon fázom, pedig rétegesen öltözködöm, két póló, két kabát, de a lában fázik ebben az egy cipőben. Biztosan tél van! Azt hiszem évek óta nem fürödtem már, most forró zuhany alatt állok, de lehet, hogy csak az eső eredt el, és az kopog ilyen idegesítően a vonatablakon. Te jó ég, hogy kerülhettem ilyen hülye helyzetbe?! Az ablakból kihajolni veszélyes, pedig hívogatnak a kerekek, penészes képek rohadnak a falon, vasutasok tisztelegnek a peronon. Egy kéz nyúlik felém, félreugrom, pedig nem félek attól, hogy megüt, de a kidagadt ereken remeg a vér. Felborulnak a székek, és minden összedől. „Gyere csak szegényem, nem hagyhatlak magadra! Kicsi vagy még, hátizsákomban elférsz, pulóveremmel meg betakarlak, mert akár nyár van, akár tél, a hideg mindig félelmetes!” De engem sem hagyhatnak magamra! Mert félek. Hogy kerülhettem ilyen hülye helyzetbe?! Lekésem a csatlakozást, a peronon nem vár senki, ölelgetek egy lámpaoszlopot, mintha már régóta ismerném. Az őrszobán hányingerem lesz a hidegtől, és fáj a fejem, és szédülök, de rám mosolyog egy rendőrkutya és biztat, hogy ne féljek. Hirtelen nagyon bízom benne, és panaszkodom neki. Az ablak egy elhagyott gyár udvarára néz, kibámulunk és keresztrejtvényt fejtünk az ügyeletes rendőrrel. Ha ez csak egy álom, akkor ébressz fel végre! A szád szélét csókolom, zsebedben gyűjtöm össze a könnyeimet, talán egyszer majd rájövök, hogy tavasz van-e vagy mi! De ez a rohadt vonat sehol sem áll meg, hiába húztam meg a vészféket, csak rohan tovább! Valaki átordít a falon, hogy „hülye, ébren vagy!” Aludj ma velem, ha ez az ébrenlét, az álmot egyedül már nem bírom ki! 

                                                                                                                                                   Katona Tibor fotó

Mennyit alszunk még vasárnapig?

hajnalban fehér köd lep  mindent

nem látni ezeket az utált dombokat

ezeket a gyűlölt háztetőket

autók cikáznak a ködben

felerősödő-elhaló motorzajok

csak maradna ez a köd

ne tisztulna ki soha már az ég

csak tévednének el hülye autók a ködben

csak karamboloznának csapódva össze

csak múlna már a nap!

nem bírom ezt a motorzajt

nem bírom ezt a csendet

szélesre tárom ablakom

kihajolok a dombok fölé

a háztetők fölé

kidobom magamat a ködbe

mert nem bírom ezt a csendet

El kéne tűnni

a napokban kifutott a tej

a napokban odaégett a hús

a napokban elromlott a bojler

a napokban későn feküdtünk

talán, úgy éjfél után

a napokba belevész a szó

el kéne tűnnünk valahová

        Szobafogságon

A zene most olyan, mint az ajtócsukódás: idegesítő.

Mint minden mozdulat, mert remeg a kezem,

a fejem meg változatlanul fáj.

Most szeretnék cigánykereket hányni,

(kettest kaptam rá, egyszerűbben:

nem tudok cigánykereket hányni)

vagy jó lenne egy nagyot röhögni

(elvesztettem a humorérzékemet,

ha kinézek az ablakon, csak azt látom,

hogy a szomszéd lány pofátlanul

seggbe rugdossa a verebeket)

Csak ez az átkozott írógép ne kattogna!

Pedig már a dobozába is visszazártam,

fáraszt, hogy mindig rímeket kell neki szereznem.

Most pedig igazán nincs hozzá kedvem,

meg röhögni sincs kedvem…..!

Kóborolni! Az jól jönne!

Árnyakat kergetni, elénekelni nótánkat

az önkénteseknek,

vagy más baromságot csinálni…

Egyelőre fáj a fejem.

Inkább rágyújtok, és nagyon komolyan

megfigyelem, és megállapítom,

hogy a kezem még mindig remeg.

(1978. december 28.)        

          Én voltam

annyira én,

 hogy megbotránkoztatattalak

álarcnélküliségemmel

(1978. november 29.)     

       Unalom 

Megunt, piszkos presszók,

dülöngélő névnapok,

utolsó szál cigarettám,

ma már hallgassatok!

Ágyamban alvó szomjas hajnalok,

rideg reggelek,

lámpák megtört fénye,

ma verseim temetem.

Elég mára az eltompító mámor,

fényes csillogás is minek

kell kabátunk alá?!

Itt kell maradnunk ezen a világon,

és annak is örülnünk kell,

hogy ünnepeink változatlan hétköznapok.

(1978. november 19.)

1981-es Sárvári Országos Diáknapok, Diákíró és Diákköltő Pályázat

Én – Te

Én gyűrött papírokra írok verset

Te feltéped kékre vert testeden az inged

Én bódultan látok nappal is álmot

Te koncerteken az első sorért harcolsz

Én búzavirágot keresek a város aszfaltján

Te kiabálsz, hogy még mindig semmit sem értek

(1980. május 15.)

Nem várlak

Megszámolom a hét napjait minden este

Nazareth számokra elalszom

reggel megcukrozom a kávét

nyolc előtt tíz perccel elnyomom a cigarettát

az utcán mindig lábam elé figyelek

itthon – ha baj van velem – unottan

a mennyezet foltjait bámulom

aztán újra

este a hét napjai Nazareth számokkal

reggel a cukor keserű cigarettával

délben a föld a mennyezettel

délután értelmetlen idegesség

ez egy nap

végy belőle hetet és eltelt a hét

aztán egy hónap és máris ’81-et írunk

látod, annyira el vagyok foglalva

hogy nincs időm rád várni

(1980 valamikor)

Hírek (P.L-nak)

Mi megvagyunk.

Az unalmat söpörgetjük magunk elől,

tiszta az utca,

csak azok a köpések látszanak,

mikor felháborodtunk.

És Te, hogy bírod

a rácsot ablakodon?

Mi megvagyunk.

Bezárják a kocsmákat előttünk,

a közértben őrök

skubiznak a borok mellett,

lemezeink elferdültek,

és mi szédülünk a zenétől.

Szóval, mi megvagyunk.

Halálnak eltörött a gumibotja Hobón,

a kutyák meg egyre éhesebbek,

lassan nem lesz közönség,

mondom: lassan tényleg nem

lesz közönség.

Mi meg csak megvagyunk:

-          a csaj felvágta az ereit,

-          a bíróság megadta a nyolc hónapot,

-          férjhez ment, azt mondta fáradt,

-          egy hete lépcsőházakban alszik,

-          kirúgták a melóból…..

Kicsit szédülünk a zenétől,

közben söpörgetjük az unalmat….

De Te, hogy bírod

ablakodon a rácsokat?

    (1980 valamikor)           

 81.VI.18.

só-eső sebzi kis tested

lásd, borús a világ

sírok én is

esernyő-védett

só-patakokba

besurran kis tested

sírsz

testemhez simulsz

mikor megérkezel

mert várunk már nagyon

dunyhámmal betakarlak

hogy ne fázz

(Vérképlet – Diákírók antológiája 1982)

Este van

sunyin várakozik a csend

……………………………………..

a kellő pillanatban fejünkre ül

száz ház horkol a sötétben

ablakaiból az álom kéjes nyála csorog

kertről álmodnak mohón számolva pénzt

kivilágított vonatok rohannak vakon

a síneket már jajongva kitépdeste a sötét

(pechjük van az öngyilkosoknak!)

dacos tüdővel köhögök a cigarettától

véres szemem a lámpafénytől

de engem nem fog átrázni az est

nem nyelhet le, ha ébren maradok

(Vérképlet – Diákírók antológiája 1982)

És egyre furcsább lesz kicsim

és  egyre furcsább lesz kicsim

a forgás egyre gyorsabb

egyre gyorsabban szöknek a napok

én mindig mindent elhiszek

mindig mindenben kételkedem

mégis egyre kevesebbet értek

…. és egyre többet bírunk

farkasfogak közé szorítanak

kicsim

a testem nyers, nincs melege

fázol tőlem, de a farkasfogak

közül egyszer magammal viszlek

(Vérképlet – Diákírók antológiája 1982)

 Tériszony

Üres város – üres megállóhely.

Így emberek nélkül még magasabbak a falak, még tágasabbak a terek, üres megállóhely.

1.    1.  jó pont: a buszon nincs tolakodás, odaülök, ahova akarok. De vezető nélkül hova rohan ez a hülye busz?! Le-a-ka-rok száll-ni!

Az üzletek zárva, a kirakatokat barna hullámpapírral ragasztották be, minden ablakon lehúzták a redőnyt, az üresség kong körülöttem, és én belekongom az ürességbe: „Unatkozom, héééé!”

2.     2.  jó pont: nem járnak kocsik, az úttest közepén követ rugdalhatok

Állok a poros aszfalton. A várost körbekerítették szögesdróttal. Nézem a kerítésen túl porosodó utat, mezőt.

A kerítésbe áramot is vezettek. Minek ekkora óvintézkedés?

Lépek…..

lépek, lépsz, lépünk, léptek, lépnek, léptél, lépsz, léptünk, léptetek… (milyen hülyén hangzik)

        Kiabálok utánad

Rám nézel , és nem látsz semmit

Süket vagy és vak

Unottan lóbálod hátizsákod

Megráználak, hogy láss és hallj

De üresség van közöttünk

Semmi vagy és én semmi leszek

Szétteríted hálózsákod, lerúgod a cipőd, alszol.

Melléd ülök.

Beletúrok hajadba, megfogom a kezed, melléd fekszem… egyre messzebb, egyre messzebb…

Átölelsz, azt súgod, hogy szeretsz, a sötétben csak szemed fehérjét látom… egyre messzebb, egyre messzebb….

        Kiabálsz utánam

Rád nézek, és nem látok semmit

Süket vagyok és vak

Megráznál, hogy lássak, halljak

De üresség van közöttünk

Semmi vagyok és te semmi vagy

Üres megállóhely, üres város, üres Te, üres Én.

Szögesdrót kezeddel véresre sebzed a testem, áram villog a szemedben.

Félek Tőled! Ki vagy Te? Miért jöttél? Meddig maradsz?

Utószó: Hideg van. Az utolsó busz is elment már.

 (Vérképlet – Diákírók antológiája 1982)

     Utószó

fejed felett a piros glóriáról

lepattogzott már a festék

rozsdafoltoktól kiütéses a fény

pár perc még

s már többé nem emlékszem rád

Szakony Attila fotó

 Szerelem

-          A város szélén várj!  - kiáltott utána a lány, aztán eltűnt az egyik sarok mögött. Ő meg elindult. Nem kerülte ki a pocsolyákat, cipője sebein szivárgott be lábához a víz. Zsebre dugott kezéből, felrántott vállaiból láttam, hogy nem vár ő meg senkit! Nem is olyan szép a lány, meg aztán ilyenkor eső után frankón zöldek erre felé a fák. Ment. Mikor a város szélére ért már futott. Lihegtek mellette a villanyoszlopok, sebesen szedték lábukat a kilométerkövek. Falvakat, városokat hagyott maga mögött, vakkantottak neki a kutyák, integettek a későn fekvők. Ő meg rohant. A határon, mint egy gátfutó átugrotta a sorompót, meg az alacsony növésű határőröket. Nyolcsávos autópályán száguldott tovább, a kocsik levették reflektorukat, jeleztek neki, hogy szabad, menjen csak. A gyorsvonat fehér kendői lebegtek utána, mikor maga mögött hagyta. Aztán újra városok, falvak, városok. Aztán a tenger, aztán az óceán. Szorosan az egyenlítő mellett úszott, hogy ebben a hülye sötétben el ne tévedjen….

-          Soká jöttem? – mosolygott rá a lány, és rájuk hullott a sötét, titkukat féltve.   

Neved

                Philippe-nek

Teleírom a lapokat a neveddel,

legszívesebben rá írnám az úttestre,

az autóbuszokra,

fekete kéményekre,

presszók asztalaira,

szobám falaira,

legszívesebben belevésném neved

minden kőbe,

hogy bárhol járok, visszanevethess rám.

(1978. július 29.)

       Hallgatózom

gyereket és feleséget nevel a szomszéd

üvöltve, ahogy a torkán kifér

úgyhogy nagyon koncentrálnom

sem kell a hallgatózásra

közben mást is csinálhatok

néha kijön a lépcsőházba

neveléshez öltözve fehér atlétában

rám mosolyog: „hogy vagy szomszédasszony?”

„kösz jól, és Te?”

azt mondja ő is, és betéve az ajtót

tovább neveli az asszonyt

ha nem nevel, akkor tüsszög

hál’ isten valamire allergiás

nem csak mi rá

       Rendezem a hagyatékom

tudom keveseknek adatik meg

ezért öröm most nekem

hogy a hagyatékom rendezem

        Aggódom

mindig, ha elmegy egy mentőautó itt

a lakás előtt

felhívom az összes gyereket

mind a kettőt

hogy otthon vannak-e

Misi azt mondja a telefonba:

„könyörgöm,  anya, most aludtam el!”

Balázs meg azt:

„anya, hagyj békén! egy kórház mellett laksz!” 

   Nevelnek

most egyél, most ne egyél

most igyál valamit

most ne igyál annyit

most ne dohányozz,

mert megárt

most ne gondolkodj

mert az is megárt

most mondj valamit

csúnyán beszélsz

inkább ne mondj semmit

mikor én nem neveltem soha senkit

nem értem miért érez késztetést

arra mindenki,

hogy engem viszont kell

          Szenvedek a blogommal

miért nem engedi odaírni

amit oda akarok írni

ahova akarom

miért nem hagyja

hogy ott maradjon

ahova akartam

hogy ott maradjon

de lúzer vagyok

még a saját blogomnak

sem tudok parancsolni

       Édes élet I

vörös fényben tévednek el az utcák

cikáznak bárok neon reklámi közt

taxiba ülök

ezüst szem fut végig harisnyámon

szurokban hagyott cipőmre találnak majd

kóbor királyfik

kirakatok üvegtábláiban

itt hagyom örökre másom

mert ma éjjel elveszítelek

itt hagylak valahol a taxi hátsó ülésén

     Kinn az erkélyen

Alattam majdnem az egész város

Felettem egy kevés égbolt

Elvágyódom innen mégis

Ez alól a pár csillag alól is

Felettem az egész égbolt

Alattam a városból egy szelet

Elmegyek innen mégis

Ez felől a pár csillag fölül is

Rád hajoltam

Mögöttem most alszol csendben

Így jól van ez

De nem szeretem ezt a várost sem

Miért akarnék repülni fölébe?!

       Ünnepeim

A feldíszített konyha közepén

őrt állok ünnepeimen,

és várok.

Fellampionoztam,

vacsorát főztem,

szebbé kenőcsöztem magam,

és várok.

Pedig szerettem az elindulás zaját,

az induló vonatok szagát,

s most fogadkozom,

hogy itt hagyom ezt az ócska vitatkozást.

Meddig várjak még?

Hány kurva ünnepet?!

      Édes élet II

vörös fényben tévednek el az utcák

kitaposott cipőm olajoshordó mögé rúgva

nézem arcom az aszfalton megrekedt pocsolya tükrében

mert ma éjjel elveszítettek

itt hagytak valahol a hátsó ülésen

        Péntek este megérkezem a Balatonra

meghívom a helyi erőket egy körre

ők persze visszahívnak engem

na ez egy ördögi kör lesz

megjött a Szolnoki Olaj

én hozzájuk öltözve fekete-pirosban

ennek örömére nem főznek gulyást ma

inkább isznak

   Dohányzom

ezt ne hogy eláruljátok

már tényleg csak illegalitásban

űzöm a dolgot

markomból szívom a cigit 

öt méterre mindentől

mindenkitől

mint régen

csak most már nem tanáraim

hanem a közterület-felügyelet rémít

hány évesnek kell lennem ahhoz

hogy elszívhassak nyugodtan egy cigit?!

     Kételkedem

 Zoltán Fehérvárinak

mindenkiben

de főleg magamban

csak jár az agyamban

hogy mikor mit rontottam el

vagy mit nem

és a” mitnemt” , azt meg mé’ nem

filozofálok itt a tűzhely felett

egy parázó punk

egy nyuszi anarchista

közben rántottát sütök magamnak

mert a lét és nem lét között

néha enni is kell valamit

szinte kezdek hasonlítani

hogy is hívták azt a nyafogós

dán királyfit?

(gyengébbeknek: na kész lett az omlett

oszt hamm lett!)

      Zenét kapok a Facen 

mintha nem lennék elég szomorú

Charlie-t kapok a You Tube-ról

kösz, Laci

szép estét neked is!  J

     Várom a vihart

                               Katalin G. Furulyásnak

hülye meteorológusok beijesztettek

azt mondták hétvégén ne menjek

a Balatonra

mert be fagy a seggem

most itt a parton negyven

fok melegben

várom, hogy jöjjön,

amit beígértek

u.i.: bocs meteorológusok

a ház körül itt futkosok

szedem össze a cuccokat

mert a salföldi nyárba

megjött a vihar

mi meg behúzódunk egy pajtába

   Dolgozom

nem szívesen, de egyszer régen azt mondták, hogy kell

és most dolgozni megyek

talán ma sem mondják majd azt, hogy holnaptól nem kell

                                                                                                         Katona Tibor fotó                                          

     Nézem a tavat

reggeltől estig nézem a tavat, egyszer zöld, egyszer kék, tegnap hullámokat hozott, most sima, mint a tükör, benne a Hold velem flörtöl, átellenben a síkon Mária – vagy Berény – fényei, itt közvilágítás nincs, Ti meg csak gyönyörködjetek bazaltjainkban, túl sok mindent nem kértem még, és adni sem adtál túl sokat, de ezt az egyet még intézd el nekem, hagyd, hogy itt haljak meg, amikor majd kell   

     Takarítok az erkélyen

ide szart egy galamb az erkélyre

Balázs szerint egy menyét

mit keresne a  harmadikon egy menyét?

mindegy, az erkélyt leszarta valaki

galamb, vagy veréb, vagy menyét

de én nem pucolom le

majd az eső

     Felébredek

hát nem magamtól az biztos

Nokiának hála, szundiztat a drága

mikor ötödszörre szólal

már tudom, hogy baj van

nem szórakozik

felnézek a plafonon a foltra

s kiszakad belőlem

a rosseb, ma hétfő van

mondják, hogy vannak

 kiket reggelente kidob az ágy

na az enyém csak egyszer próbálhatná

 meg ezt a mutatványt

      Politizálok

nem politizálok

Szakony Attila fotó


















              Keletről nyugatra megyek

nézem a plafont

rosszabb esetben az eget

itt maradtam a padlón megint

kedves Mester!

dőzsöltem és hónap közepére

 már elfogyott az a 47 ezer

holnaptól egy idegen kávéház

ablakából bámulom majd az esőt

 idegenül

féltett életem nem lesz többé szánni való

egy álláspályázaton

mert továbbállni egyszerűbb

ha már tovább állni nem lehet

hát abszintot a pohárba!

keletről nyugatra megyek

 Március 15. 

nyitom az ajtót, s már a tükörben látom magamon,  bánom, hogy hazajöttem, egy öröklakásban örökre bezárva, csak várom, hogy múljon az est, hajol egy égő, egy negyvenes égő az asztal fölébe, a laptopra fröccsen a hideg leves, káromkodok, s a tv-t lezárom, nem érdekel ez a meccs, reggel az utcán,  fénylő járdán a forradalomnak emléke miatt egy tömbbe gyűl a tömeg, s fordulnak egyként a szónok felé,  ki, el sem hiszem, mi újat tud mondani még, kedvenc kávéházam nem egy Pilvax, de van sör, s most rendesen isznak a 48-ra ,  na tűnjünk el gyorsan, sem a tömegnek, sem a forradalomnak nem lehet szüksége rám, zárom az ajtót, magamban morgom, hogy viszlát öröklakás, ebben a zugban, unalmas múlttal hátam mögött, ebben a döglött társadalomban nem viszem sokra, ha csak lesem az időt

Hitted volna, hogy ilyen hirtelen múlik el?

olyan nehezen akart véget érni ez a nyár

az októberi  kánikulából olyan

hirtelen  ájultunk bele az ünnepekbe

olyan hirtelen lett tiszta minden

mint  a befagyott tavon az árnyék

mondhattál volna még valamit

mondtam volna még valamit

de mindez már nem érdekes

leégette a koratavasz a nádast

úgy mondják,  segített is neki valaki

 fekete csonkok fuldokolnak most az iszapban

s a rozzant stég  imbolyog léptünk alatt

de  valahol mélyen már indul az élet

és ez most nagyon is érdekes

Jolika már kihúzkodta a büfé elé az asztalokat

úgy, hogy biztos, hogy lesz idén is nyár

Szakony Attila fotója

 Plagizálok 

lopok József Attilától egyet

néha onnan,

ahonnan nem veszik észre

most például

a Dunánál ülve, elmerengve

arra gondolok, hogy

nem szeretnék hajóvonta lenni

mert akkor nem találkozhatnék

soha  senkivel

   Ismerkedem a neten II. 

hívjuk úgy, hogy László

próbáltam, hogy Lajos,

de akkor nem válaszolt

gondolkodhatnék párszor

mielőtt leütöm a billentyűt

de megtaláltam,  mint tűt

a kazalban

s most az jár az agyamban

hogy biztosítást kötök

mindegy, hogy mire

fő, hogy szeressen

 Haragszom

jó, nem sokáig

egy két órát

egy két napot

aztán megbocsátok

mindig, mindenkinek

mindent megbocsátok

nem visz rá a szívem

hogy visszadobjak kővel

nagyon úgy hiszem

hogy Jézus

tökre csípett volna engem

     Spájzot takarítok 

jó már megbántam

most két napja

nemcsak ott van kupi

hanem a konyhában is

     Parázok egy darázstól

felajánlottam neki az összes nyílászárót

de nem élt vele

ijesztgettem szóban

pókokról mesélve

meg hogy az sem jó neki

hogy a villanyvezetéken fityeg

de nincs kedvem vele

éjszakára a szobát megosztani

úgyhogy összetekerhető

újságpapírt keresek

bocs darázs

     Mosok 

na ez így egy kicsit túlzás

bepakolom a mosógépet

megnyomok egy gombot

és itt várok

hogy kiteregethessek

(ez mos itt kisípolva)

ki volt megint az a hülye

aki a zsebében hagyta

a papír zsebkendőt?!

     Lakkozom a körmöm a strandon

nem vágta le senki a füvet tegnap óta

a közmunkások meg a büfében isznak

a WC is zárva, jó tudom

szezonon kívül nem szabad pisilni

polgármester úr tavaly mondta

hogy jövőre nem lesz már iszap

ő is meg az iszap is maradt a helyén

hülye fecskék meg csak röpködnek

itt a stég felett

mikor innen mindenki elmegy

ők miért örülnek annyira,

hogy hazajöttek?!

felcsípném azt a horgászt ott,

aki két órája kinn ül a parton

de nem érdeklem őt sem

csak a botjára figyel

hát kilakkozom a körmöm

bár nem illik a tájhoz

de illettem én valaha is

valamilyen tájhoz ?!

feketére

 
     Bevásárolok

na ez jó móka mindig

függ attól, hogy mennyi a pénzem

mennyire vagyok éhes éppen

meg hogy, milyen kedves

ez a hentes, aki most rám néz

     Vásárolok a péknél 

nem tudom  személyemnek szól-e

vagy csak én vagyok paranoid

de én kapom mindig

a legkisebb stanglit

„köszönjük a vásárlást”

szól még utánam a pék

köszönheted is

megint rám sóztad

a tegnapi kiflit

      Hosszúlépést iszom a büfében

a németek helyett megjöttek a csehek

ezért a másik székre dobódik

dzsekim a büfében

és még morog is hozzá

hogy miért oda tettem

mintha nem lenne elég hely

hogy leüljenek!

ebben a magyar faluban

mert odaírtátok a táblán

olyan kevesen vagyunk már magyarok

hogy legalább mi ne cseszegessük egymást

ja! és juss el egy szemetesig végre

azzal a kurva cigarettacsikkel!

          Takarítok

Slow azt mondta: „ez a tapéta dekadens”

most porszívócsővel a kezemben

ülök itt a fotelben

ez a nappali tényleg dekadens

úgyhogy, hagyjuk a francba az egészet

a porszívót visszaviszem a helyére